Legjobb anyuka

Utazz gyerekkel, avagy hétköznapi kihívások

2019. július 15. - Ooops! Legjobb anyuka

Két gyermekkel folytatott kísérletek után, úgy, hogy a nagyobbik már iskoláskorú, lassan van fogalmam arról, hogy az utazás/nyaralás gyerekkel az nagyjából minden, csak nem pihentető. :) Persze, ha “kalandnyaralásnak” fogjuk fel, akkor talán még kijöhetünk jól belőle. :)

Mire figyeljünk amikor gyerekekkel utazunk? Mitől lesz, szépen hangzón bababarát/családbarát egy szállás, mire van szükségünk, ha kisgyerekkel tervezünk idegen helyen aludni?

Teljesen szubjektív vélemény következik.

Apró útitárs

Többgyermekesek tisztában vannak vele, hogy az első gyereknél még mindenki feszes, tökélyre törekszik, tapasztalatlan és plusz két bőröndre való holmival próbál minden eshetőségre felkészülni, ha babával indul valahova. Vagy el se indul. Többedik gyereknél már belefér, hogy a táska tartalmának a fele otthon marad, majd megvesszük útközben, ugyan minek két váltás cuccon kívül több?

Nálunk Ádám 13 hónapos volt, amikor több napra elindultunk vele, vittünk bébiszittert (húgomat), fél patikát, ruhásszekrényt stb. Síterepre mentünk, ahol rettentő körülményes volt az overallos bébi pelenkázása, szoptatása, hordozása, de egészen jól megoldottuk.

utazzgyerekkel1.jpg

Gergő négy hónapos volt, amikor először utaztunk el több napra (ekkor maradt otthon a gyerek összes cucca és vásároltam be a helyi kék-piros szupermarketben 1-2 szett gyerekruhát). Tulajdonképpen, ha az élelmezése (~6 hónapig anyatej pipa) és a tisztán tartása (pelusok + nedves törlőkendő, ami sokszor még fürdetést is kiválthat) megoldott egy apróságnak, akkor sok extra gond nem adódhat. A törpi eszik-alszik-nézelődik, nagy fejlesztésekre nincs szükség, hogy szállás-kompatibilis legyen.

Kúszó-mászó-tébláboló szállótársak

Amikor már aktív felfedező a gyermek, érdemes a szállásadónak is meghúzni azt a képzeletbeli csíkot egy méter magasságban a kiadott szobákban és mindent, ami alatta van, elveszettnek nyilvánítani. Ekkor már van értelme a babasaroknak, a mindenféle golyóvezető és tologató fajátékoknak, hasznos, ha van babaágy a szálláson, kajamelegítő alkalmatosság (nekem nem mumus a mikró) és mindenekelőtt jól jön, ha a szállás tisztaság értékelése kiemelkedő. Egy négykézláb mászkáló, eső-kelő törpi mellett nem mindegy, mennyi porcicát és idegen hajszálat gyűjt a gyermek az ujjai köré (bocs, ha vizuális típus vagy). Itt már fontosabb szempont lehet, hogy a helyi adottságokból mennyi dolog tudja lefoglalni. Kerti játékok, vendégház játszótere, dömper, hinta, kismotor mindig jól jön, bátrabb aprónép esetén szállodai játszóház, animátor (netán úgy, hogy közben anya masszázsra megy), az már komoly fegyvertény. 

Barátnőm mesélt egy hazai szállóról, ahol reggeli közben “elrabolták” mellőlük a páréves gyermeküket, aki kacagva szaladt el a szórakoztató személyzettel, miközben ők nyugodtan tudtak ébredezni a kávé és a tükörtojás felett. Ilyet még nem éltem, vágyálmaim netovábbja. (Itthon reggel - hétvégén is - 6:20-kor mindig ébresztő van: “anyaaa! anyaaaaaaaaaa!”, ha este fél nyolckor feküdt le Gergő, vagy ha tízkor, akkor is).

Lássunk világot!

Utaztatok már messzebb kisgyerekkel? (2 éves korig díjmentesen repülhet a kicsi anya ölében!) Nálunk 3.5 éves volt Ádám az első repcsis külföldi út során. A napirendje amúgy passzolt a mediterrán sziesztához, a délutáni alvás elengedhetetlen volt, este meg pörgött, amíg lehetett. Külföldi nyaralásunk során a szállás puritánsága eltörpült amellett, hogy a szomszéd apartman medencéje napokra lefoglalta a gyereket. Órákon át képes volt vízbe ugrálni, polifoamon lovagolni, kabócákat szelídíteni.

utazzgyerekkel3.jpg

Horvátországban járva elég volt, hogy a vendéglátó ház kertjében szabadon éltek nagy görögteknősök és a gyerek etethette, simogathatta őket. Akarta matchboxnak is használni, de arról azért lebeszéltük.

 utazzgyerekkel2.jpg

Ami biztosan legyen Nálad

Külföldön az utasbiztosítás elengedhetetlen a család minden tagja számára! Nekünk sajnos többször is kellett használni, ezen ne spórolj! Csemeténknek a kedvenc játék/alvóka megadja az otthoni komfortérzetet, a készenléti bőrönd-patikában pedig legyen lázra/fájdalomra/hasmenésre-hányásra gyógyír, de elengedhetetlen a szúnyogok és egyéb paraziták elleni védelem is (gyermekem szóalkotásával a “szúnyogellenítő”), napvédő kencék, sőt javallottak az UV-szűrős fürdőpólók (secondhandben fillérekért egyszerhordott, vagy akár új, címkés darabokat lehet kapni).

Mindent összevetve: a gyerek nem attól lesz boldog, ha egy szálláson mindenféle játék, kütyü, ugrabugra lehetőség van, hanem ha kicsit kikapcsolódhat apával-anyával egy nem megszokott környezetben, ahol kicsit többet lehet, mint máskor, például koszolódásból, fagyiból, ébrenlétből.

Kellemes nyarat mindenkinek! :)

Évi

A bejegyzés trackback címe:

https://legjobbanyuka.blog.hu/api/trackback/id/tr1014947400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása