Két fiúgyermekkel és egy informatikus-gamer férjjel egy háztartásban élve lássuk be, kevés esélyem van a gyerekeket távol tartani a mindenféle elektronikus kütyütől.. Lévén én magam is előző életemben (értsd: gy.e., vagyis gyerekek előtti időszámítás) elég aktívan lógtam a számítógépes online vagy lokális játékokon, így nem lenne életszerű, hogy a srácokat meg óvom tőle, és teljes tiltást rendelek el. Pár napja összefutottunk egy kedves régi főiskolai ismerősömmel, aki elmesélte, hogy három fia van, nincs otthon tévéjük, nincs tablet, nincs kütyü. Ez nekem már túlzottan a másik véglet. Én ezt sem tartom normálisnak a 21. századi modern életben. Hol a középút? Saját bőrömön tapasztalom, hogy rettentően nehéz megtalálni.

Fényes és fekete

Biztosan tapasztalja minden kisgyerekes anyuka, hogy a babák kimondottan vonzódnak a fekete-fehér színekhez, amik nagyon hamar felkeltik az érdeklődésüket a távirányítók, telefonok iránt. Varázslatos móka nekik egy billentyűzet csapkodása, az egér kattintgatása. Elképesztően gyorsan megtanulják, hogy hogyan kell bekapcsolni a tévét, és nagyon hamar a mesecsatornára váltás is a kisujjukban van. Leszámítva a fényes-fekete dolgok szopogatási vágyát, nagyjából a tévével kezdődik minden. Lehet, hogy nekünk csak szerencsénk volt, de Ádám nem ragadt le kisgyerekként a mesék előtt, pár perc Kacsatévé, és ment is tovább. Később jött el az a korszak, amikor a mesékből kiszólogató szereplőknek visszasúgta, merre kell tovább menni, melyik színt válassza, melyik forma segíti a célba jutást. Egyik ismerősöm kisfiát a monoton teljesítő, földet lapátoló, sódert hordó dömperek, markolók kötötték le, nálunk egy időben a kindertojás-bontó videók varázsolták el a gyereket, ahol egy kéz mást sem csinált, csak tojásokat bontogatott és félrepakolgatta a kész figurákat.

Wheels on a bus-tól az xbox-ig

Biztosan sokan gondolják azt, hogy a korai nyelvi nevelés nagyon fontos, de ha nem külhonban élünk, ahol eleve a napi történésekkel szívja magába a gyerek a nyelvet, elég nehéz autentikus környezetet teremteni. Mi megengedtük, hogy a gyerek a neki tetsző angol gyerekdalocskákat hallgassa/nézegesse, így azokkal szépen lassan megtanulta a színeket, formákat, számokat, ABC-t, kb. 4-5 évesen. Férjem pedzegette az xboxot, mire is annyi “követelésem” volt, hogy csak akkor, ha meg is mozgatja a gyereket. Ezzel eljött a kinect kora: ugráltunk, pingpongoztunk, bowlingoztunk a tévé előtt a hamar sötétedős téli estéken, vagy futottunk csatornákon át a Lecsó-beli Remy patkánnyal, esetleg tigrist idomítottunk labdadobálással és frizbizéssel. Nyáron visszafogom ezeket a mókákat, de amikor 5 órakor már sötét van, kint latyak, nagy segítség az otthoni mozgásos aktív játék, és rettentő nagy öröm legyőzni röplabdában a bajnok szintűeket.

A szabályok ideje

Ahogy nőnek a gyerkőcök és azt látják, hogy anya-apa is telefonon nézi meg a holnapi időjárást, egy adott gyógyszer mellékhatásait, vagy a hétvégi szabadtéri fesztiválos programot, nekik is természetessé válik a kütyük jelenléte. Csak a kedvenc dalát akarja meghallgatni, csak egy részt megnézni a Mása és a medvéből, csak meglesni a házunkat a kis sárga emberrel… ez az a pont, amikor már bevezetésre kerül a tabletidő. A kicsinek is: max. napi 10 perc. Könnyen ott felejtik magukat a képernyő előtt, a szülő meg néha örül a csendnek, nyugalomnak, de ez rettentő csalóka. Szembe jöhet egy Momo, és a gyerek hónapokig rosszat álmodik. Nálunk a tévén aktív a gyerekzár, a tableten pedig nincs telepítési és akármit nézegetési jogosultság. Aktív odafigyelés mellett azt gondolom, hogy egyáltalán nem ördögtől valók a gyerekek kezébe adható kütyük, sok készségfejlesztő lehetőséget nyújt, egy orvosi rendelőben vagy repülőút során pedig életmentő lehet.

Nálatok mik a kütyü-szabályok? :)

Évi