Legjobb anyuka

Hattyú törölközőből

2019. május 31. - Ooops! Legjobb anyuka

A legelső törölköző origami, amit megtanultam hajtogatni, a hattyú volt. Emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt egy szállodában kettőt hajtogatott belőle nekünk a szobalány és nagy gonddal, egymással szemben elhelyezve tette le őket az ágyunkra. Később, amikor találkoztam vele, kicsit beszélgettünk és megkértem, hogy tanítsa meg hogyan kell ilyet készíteni. Már akkor tudtam, hogy időnként – mondjuk ünnepi alkalmakkor – majd meglepem a gyerekeimet és a férjemet azzal, hogy az ágyukra csempészek ilyen és ehhez hasonlóan meghajtogatott törölközőt. Némi borravalóért cserébe megmutatta én pedig megtanultam, bár az enyémek közel sem olyan profik, mint az övéi. Hiába, gyakorlat teszi a mestert. Azt mindenesetre elárulta még, hogy sok múlik azon, hogy mennyire vastag a frottír törölköző, amiből hajtogatunk. A legideálisabb az erős tartású, vastag, jó minőségű fürdőlepedő.

A téglalap alakú fürdőlepedőt hosszában helyezzük magunk elé, majd a közepét tegyük az állunk alá. Ebben a faramuci pózban kezdjük el egyszerre csavarni középről indulva egészen a szélekig jó szorosan. Az így keletkező párhuzamos tekercset tegyük az ágyra és alakítsuk ki belőle a hattyú fejét. Lehet, hogy egy kicsit igazgatni kell majd, de végül biztosan sikerül ülve maradnia. :)

Próbáljátok ki ti is és osszátok meg velünk hattyúitokat!

 

Ági

A bejegyzés trackback címe:

https://legjobbanyuka.blog.hu/api/trackback/id/tr7414871788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása