Legjobb anyuka

Hurrá, esett a hó

2019. január 17. - Ooops! Legjobb anyuka

Mostanában egyre ritkábban van lehetőségünk egy jót hócsatázni, szánkózni, vagy hóembert építeni. Az én gyerekkoromban még voltak nagyobb havazások, de mivel Budapesten éltünk, ezért a nagy vidéki havazásból én sem láttam semmit. A gyerekeimnek viszont, ha nem utazunk el valahová télen, akkor nem sok lehetőségük van kiélvezni a havas programokat. Idén azonban már másodjára esett le annyi hó, hogy beöltözhettünk és szánkóval felszerelkezve kivonulhattunk a szabadba.

szankozas2.jpg

 

Variációk hóember témára

Amint sík terepre érünk a szánkóval, azonnal be is indul a hóemberépítés. A nagyok, mint apa és Fanni, általában egy-egy óriási golyót készítenek, míg mi kisebbik lányommal egy kis hóembert építünk. Mivel a két hatalmas golyóhoz már nem készült harmadik, ezért a mi kis hóemberünk felkerült a tetejére, így sikerült megalkotni egy óriás hóembert. :)

hoember.jpg

A másik havazás alkalmával a kertben alkottunk, aminek az eredménye egy hócica és két mini hóember volt. Az egyik morcos szájával a kerti székben telepedett le, és mivel nagyon szem előtt volt napokig, ezért később kénytelen voltam mosolygós szájat rakni rá, mert sötétedés után elég kellemetlen volt ránézni. Nem mondom, hogy féltem, de azért nem szívesen fordítottam neki hátat…:)

hoemberek.jpg

 

Elmaradhatatlan hócsata

Nagyon szeretünk hóesésben sétálni, az idei nagy szánkózásunk gyönyörű hóesésben zajlott. Amint elkészültünk a hóemberünkkel, egy-két kósza hógolyó után bizony beindult a családi csata. Bevallom őszintén, hogy a gyerekek természetesen azonnal a hatása alá kerültek, de még mi is önfeledten ugrabugráltunk a férjemmel. Nagy élmény volt, a gyerekek órákig csak erről beszéltek, miután hazaértünk.

hocsata.jpg

 

A jól megérdemelt forró csoki

Miután hazaértünk, még gyorsan letakarítottuk a ház előtti járdát, aztán kellően kifáradva szépen egyenként bezsilipeltünk a lakásba, mert a vetkőzés, vizes holmi elpakolás nem megy egyszerre. :) Amikor már mindenki készen volt, jöhetett az elmaradhatatlan forró csoki! Ez már igazán csak hab volt a tortán, ráadásul így a mikulásról megmaradt csokik is feldolgozásra kerültek egy kis tejjel és fahéjjal megbolondítva.  

Egy tökéletes téli nap!

Délután még levezetésképpen készítettünk egy nagy adag fánkot, mert az nálunk nem csak a farsang idején népszerű. :)

fankok_3.jpg

Ennél tökéletesebb téli napot elképzelni sem tudok! Remélem nálatok is hasonlóan jó hangulatban telnek a ritka, ám annál szebb hóeséses napok.

 

Niki

A bejegyzés trackback címe:

https://legjobbanyuka.blog.hu/api/trackback/id/tr8914568340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása