Az őszies, hideg, szeles idő beköszöntével a legtöbb embernél eljön az ideje a kéz fokozott ápolásának. Gyakrabban kell hidratálókrémet használni, mint nyáron, és ha valakinek nincs ideje vagy kedve, ki kell találni otthoni praktikákat, amelyek segítségével olyan lehet a kezünk, mintha manikűrösnél jártunk volna. Persze a szakember által végzett szakszerű kéz- és körömápolás otthon nem helyettesíthető, de talán a kezelések közötti idő ezek segítségével kitolható.
Mire jó a só és a cukor a konyhán túl?
A hidratáláson kívül érdemes a kézfejünkön is radírozni időnként a bőrünket. Erre számtalan trükköt találhatunk a neten, ha házi praktikákat akarunk bevetni. A leggyakrabban említett a sós radírozás. Ehhez nincs is másra szükség, mint tengeri sóra és olívaolajra. Ennek a keverékét kell a kézfejre kenni és szépen leradírozni vele a felesleges hámsejteket.
A másik, viszonylag gyakori, a körömágy ápolására szolgáló ötlet a barnacukros, olívaolajos elegy, amely kb. 10-15 perc alatt szépen megpuhítja a repedezett körömágyat. Erről készítettem egy képet is nektek.
Több helyen olvastam citromos ötleteket is, ami főleg elszíneződött körmökre javasolt. Citromba kell dugni a körmeinket és rövid idő alatt szépen kifehérednek.
Színes körmök
A másik kedvenc téma a kéz ápolásával kapcsolatban, a körömlakk és a műköröm. Lakkozunk vagy sem, természetesen vagy festve szebb egy női köröm? A manikűrösök többsége azt javasolja, ha szép és egészséges körmeink vannak, amik még erősek is, akkor inkább ne legyen műkörmünk. Sajnos azonban ilyen szuper körme keveseknek van és persze a legtöbb nő rögtön észreveszi a szebbnél szebb színes lakkokat a boltok polcain, amit ki is szeretnének próbálni. Én legjobban a gél lakkokat szeretem. Hatalmas színválasztékban elérhetőek és ha szakember készíti akár 3 hétig is tökéletes marad. A házi gél lakk nekem annyira nem vált be. Pár nap alatt elkezdett lepattogzani, bár olvastam olyat, akinek tovább is bírta. A lényeg, hogy a körömlakkok nagyon szépek tudnak lenni. Színtelen fedőlakkal pedig még a hagyományos lakkok is tartósabbá tehetőek. A jobb minőségűek gyorsan is száradnak, ami nagy előny, szóval manapság már nem kell órákat várni, hogy kész legyen a remekmű.
Otthon is készíthetünk szép manikűrt
Amikor magunk készítjük el a körmünket, akkor sem kell lemondani az egyedi stílusról. Lehet például variálni a színeket, vagy akár csillámporral keverve is felkenhetjük, én már próbáltam és nagyon szép lett. Használhatjuk felváltva a színeket az ujjakon, ezt a kicsi lányom is imádja, a nyáron többször kifestettem neki a kicsi ujjacskáin a körmeit, egyiket sárgára, a másikat zöldre, rózsaszínre…
A lábakkal ugyanez a helyzet, ezeket az ápolási praktikákat itt is be lehet vetni. A lakkozás szintén alkalmazható lábakon is. Mindenkinek saját ízléséhez, idejéhez mérten van lehetősége kényeztetni magát, de azért egy kis időt érdemes magunkra is szánni a rohanó hétköznapokban.
Szép napot mindenkinek!
Erika