Legjobb anyuka

Védekezzünk a csípések ellen

2018. augusztus 14. - Ooops! Legjobbanyuka

Ha nyár, akkor bizony rovarok és bogarak mindenfelé. A szuper szabadtéri kiruccanásokat nagyon el tudja rontani egy piciny állatka felbukkanása. Legutóbbi játszótéri programunkon például nagy fennforgást okozott, hogy Zorkát megcsípte egy darázs (mint utóbb kiderült), és szegénykém nagyon sírt miatta. Szerencsére mi már tapasztalatból tudjuk, hogy nem allergiásak a gyerekek, bár már olyat is olvastam, hogy bármikor kialakulhat az allergia, így érdemes rá odafigyelni és felkészülni.

Mit lehet tenni, ha már megcsíptek?

Nehéz erre okos választ adni, de segíthet például a kalcium - ezért, ha megyünk valahová, ahol nem biztos, hogy találunk patikát, inkább vigyünk magunkkal néhány pezsgőtablettát. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a kalcium önmagában nem elegendő, főleg, ha allergiás reakció is fellép.

Amikor Zorkát megcsípte a darázs, az esett neki a legjobban, hogy hideg vizet engedtünk a csípés helyére. A hűtést, borogatást több helyen is javasolják a csípésekre, hiszen kellemesen lehűti az irritált bőrfelületet. Otthon akár jegelhetjük is, amihez jó lehet szinte bármi a fagyasztóból. Itt arra kell figyelni, hogy egyszerre ne legyen túl sokáig jegelve a sérült terület, mert bizony még egy zacskó zöldborsóval is okozhatunk fagyási sérülést. Inkább többször rövid ideig jegeljünk és tegyük a jeget valamilyen textíliába, hogy ne közvetlenül érintkezzen a bőrrel.

Nem mindegy, hogy mi csípett meg

Az interneten könnyen utána lehet nézni, hogy miként néznek ki a különböző rovarok csípései, de néhány alapvető dolgot azért érdemes megjegyezni. Az egyik ilyen az, hogy méhcsípés esetén az állat fullánkja benne marad a csípésben. Ezt nagyon óvatosan szabad csak kiszedni, mert ebben van a méreganyag, amit akár mi magunk is belenyomhatunk a sebbe, ha óvatlanok vagyunk.

A mi esetünkben két csípés volt egymástól nem nagy távolságra, amilyenre a darázs képes, mivel ők vissza tudják húzni a fullánkjukat, így többször egymás után is képesek csípni. Zorka sebében pedig nem volt fullánk. A különbség még a két rovar csípése között, hogy az egyik savas a másik lúgos kémhatású és mindig az ellenkező hatású anyagot érdemes alkalmazni ellenük. A méh mérge savas, ezért erre egy lúgos folyadékot kell használni. Bekenhetjük például szódabikarbónás vízzel. A darázs mérge ezzel szemben lúgos, ezért arra a legjobb a citromos vagy ecetes borogatás.

Ezen kívül ajánlani tudom még a különböző krémeket, amik a csípéseket bekenve segítik a gyógyulást és enyhítik a viszketést, a fájdalmat.

Komolyabb csípések, intenzívebb allergiás reakció esetén már érdemes gyógyszert, antihisztamint is bevetni, de ezek használata előtt mindenképpen kérjük ki egy orvos véleményét.

Na és persze a szúnyogok sem hiányozhatnak a repertoárból. Ezeknek a rovaroknak a csípései is nagyon sok kellemetlenséget okozhatnak.

anyu.jpg

Előzzük meg a bajt

Mindenképp célszerű felkészülni. Lehet nálunk valamilyen spray, esetleg citrusos olaj kivonatot tartalmazó karkötő, amivel a fújkálást is elkerülhetjük. Ez utóbbi ráadásul természetes anyagokat tartalmaz. Nálunk a gyerekek sokkal jobban szeretik, mint a szúnyogriasztó spray-t.

Rengeteg féle krémet, spray-t lehet kapni a csípésekre is, ami enyhíteni tudja a viszketést, csökkenti a duzzanatot, úgyhogy ezekből is érdemes magunkkal vinni, de van már szúnyogriasztó olaj is, amiből pár csepp és békén hagynak a szúnyogok.

Egyszóval érdemes egy kisebb táskába mindent betenni amire szükség lehet, mert sosem tudhatjuk mikor következik be egy ilyen jellegű baleset.

Csípésmentes, jó nyarat mindenkinek!

Üdv.: Erika

 

A bejegyzés trackback címe:

https://legjobbanyuka.blog.hu/api/trackback/id/tr5414181125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása