Legjobb anyuka

Tavasz a lakásban

2018. április 07. - Ooops! Legjobbanyuka

Addig, amíg a tavasz igazából beköszönt, (bevallom most már nagyon várom) gondoltam becsempészem az otthonunkba azt a vidám szívmelengető hangulatot dekoráció formájába. Arra gondoltam, hogy olyan dolgokból készítem el a díszeket, ami van itthon, esetleg újrahasznosítható, színes és nem utolsó sorban egyszerű a használata, hogy a kislányommal együtt tegyem mind ezt. Az egyik ilyen kedvenc alapanyagunk a WC papír guriga, szerintem nincs olyan háztartás, ahol ne lenne belőle jónéhány!

tanko_eniko_tavasz1.jpg

Az alábbi képen látható felakasztható virág egyszerű, mutatós és gyorsan elkészíthető, a gyerekkel együtt még mókás is. Talán elcsépeltnek tűnhet, de alkotásainknál mindig vegyük figyelembe a gyermekünk életkorát. Én is így tettem. :)

tanko_eniko_tavasz2.jpg

Az alábbi dolgokra lesz szükségünk:

-WC papír guriga

-olló

-ragasztó

-ecset

-festék

-zsinór vagy maradék fonal

Elkészítés:

  1. A WC papír gurigát egyenlő méretekben felvágjuk, majd 6 darabot összeragasztunk.

tanko_eniko_tavasz3.jpg

  1. A kapott virágot fessük ki, a közepébe vágjunk egy kört, majd ragasszuk rá.

tanko_eniko_tavasz4.jpg

  1. Egy zsinór vagy fonal segítségével készítsünk egy akasztót, amit ragasztóval rögzítünk.

 Tipp:

  • egy vázába tegyünk ágakat, amin nagyon jól mutatnak az elkészült virágok.

Mivel időközben beköszöntött a húsvét, ezért egy kosárka is készült szintén WC papír gurigából.

Így készült:

A WC papír gurigát fessük be színesre, vagy vonjuk be színes papírral.

Egy kartonpapírból készítsünk fület, amit színes szalaggal tekerjünk körbe majd ragasztóval rögzítsük a gurigára. Az aljára kartonpapírból kivágott kör kerül, amit szintén ragasztunk.

Az elkészült kosárka jól mutat asztali díszként is pár csoki tojással.

vztanko_eniko_tavasz5.jpg

Papír füzér vagy girland

Igazából bármilyen papírból elkészíthetjük, személy szerint ajándék tasakokból, megmaradt szülinapi poharakból-tányérokból készítettem.

tanko_eniko_tavasz6.png

Amiért érdemes bevonni a gyereket:

A közösen eltöltött idő! Munka közben tanulhatjuk a színeket, formákat, az olló használatát és nem utolsó sorban fejlődik a finom motorika és a koncentráció képessége is. Első lépésként vágjunk különböző méretű köröket majd a mellékelt videoba található technikával hajtogassuk őket össze, és fűzzük fel egy cérnára egy varrótű segítségével.

(Az alábbi videóba látható a pontos hajtogatási technika - https://youtu.be/QloklYFp81M)

Remélem sokatoknak megjött a kedve egy kis tavasz csalogatáshoz!

Enikő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://legjobbanyuka.blog.hu/api/trackback/id/tr2813815930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása