Nőnek, illetve anyának lenni a legcsodálatosabb dolog a világon. Naponta többször hálát adok az égieknek, hogy részese lehetek ennek a csodának, amit nőként és anyaként nap, mint nap átélhetek. Emellett rettenetesen nehéz feladat is a miénk, hiszen szinte a nap 24 órájában teljesítenünk kell. Lehet ez hétköznap, hétvége, reggel vagy este, a családnak enni kell, tiszta ruha kell, és még sokáig sorolhatnám, mi mindent kell számukra megteremtenünk.

Vegyünk csak egy átlagos márciusi hétköznapot. Munka után összeszedem a legkisebb csemetém, elfutunk a boltba, majd szatyrokkal megpakolva hazasietünk. Bár nem igazán díjazom, de a kislányom beül a nappaliba, kezébe a tablettel, én meg kipakolok, beindítok egy mosást, felteszem a másnapi ebédet, majd nekiállok mosogatni.

Még csak a második bögrénél tartok, mikor hallom, hogy jön az én drágám, kezében a ketyerével. Már fel sem horkanok, hogy már megint a Youtube-on szívja magába az infót. Megáll mellettem, és megkérdezi tőlem:

-        Nekem is van nőnapom anya?

Megnyugtatom, hogy igen, ő is nőből van, és őt is ünnepelik majd ezen a szép napon. Természetesen már sorolta is az igényeit, hogy milyen játékokat fog kérni ajándékba, ha már egyszer neki is nőnapja van. Elzártam a csapot, leültettem az étkezőasztalhoz, és elmeséltem neki, hogy ilyenkor a férfiak (és a kisfiúk) fejezik ki szeretetüket, nagyrabecsülésüket, és tiszteletüket a hölgyek iránt, és egy kis virággal, csokoládéval, vagy apró ajándékkal kedveskednek „csak” nekik. Megnyugtattam, hogy apa, a nagypapa, és az oviba a fiúk biztos nem fogják elfelejteni, és március 8-án, majd ő is kap tőlük valami kis apróságot.

De ebbe nem nagyon nyugodott bele. Félretette a tabletet, amit nem igazán bántam, és kijelentette, hogy ő is akar valamit készíteni a barátnőinek, a nagymamáknak, tesóknak, és persze nekem is. Hiába érveltem, hogy nőként nem szokás, hogy felesleges, hogy nem érek rá, meg hogy ehhez én fáradt vagyok, ő mindenre talált magyarázatot. Persze igaza volt, most vagyunk kettesben, hisz a nagyok még próbán és edzésen vannak, és csak így lehet nekik igazán meglepetést készíteni.

Fél szemmel ránéztem a mosogatóra, amiből szinte folytak ki az edények. Megvár?? Meg hát! Akkor alkossunk! De azért kikötöttem, hogy csak tényleg a szűk családi körnek vagyok hajlandó nőnapi ajándékot készíteni, a többieknek majd egy következő alkalommal. Rövid eszmecsere után, megegyeztünk abban, hogy virágot fogunk készíteni, mert azt a családban mindenki szereti. Nekiálltam körülnézni a kamrában és a konyhában, hogy mi is az az alapanyag, amiből virágot tudnánk varázsolni.

Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy talán szívószálból és muffin papírból nagyon szép virágokat tudnánk kreálni. Már csak a zöld krepp papírt kellett előhalásznom. Ami nem volt egy egyszerű eset, mert hiába emlékeztem úgy, hogy a komód fiókjába tettem, ott bizony nem találtam. Fél óra eltelte után középső lánykám szobájába akadtam rá, az ablakpárkányon. (Mai napig rejtély, hogy hogy került oda…) 

Mire minden alapanyagot sikeresen összeszedtem, az én gyermekem bemondta az unalmast, és elvonult a tabletjével a szobájába, ahonnan aztán elő sem volt hajlandó jönni, mondván, meggondolta magát és inkább vegyünk virágot, az sokkal szebb, mint amit mi csinálunk. Kicsit se voltam mérges, hogy csaknem egy órám veszett kárba, míg felforgattam a lakást, úgyhogy gondoltam stresszoldóként majd megcsinálom én magam azokat a virágokat! 

Megmondom őszintén jó is volt egy kicsit magamban maradni, mert az a fél óra egyedüli alkotás úgy feltöltött, hogy a mosogatás, a másnapi ebéd megfőzése mellett, valamint két teregetés között egy gyors desszertet is összedobtam, mielőtt a fürdetésnek nekiálltam volna! Mellesleg szerintem a virágok is nagyon jól sikerültek, azóta is ezek díszítik az étkező asztalunkat.

Éva