Három lánykám számára a nyári szünet után az advent és a karácsony a legkedveltebb időszaka az évnek. Már most, november közepén sincs más témájuk, mint, hogy mennyire várják már a Szentestét, és ki-ki a maga módján tudatja a Jézuskával, hogy idén mit szeretne a karácsonyfa alatt látni.

Az ő lelkesedésük, és az üzletek polcain található milliónyi karácsonyi dekoráció láttán én sem bírok már magammal, és naponta csempészek valami apró karácsonyi hangulatot a házba. Emlékszem már a tavalyi évben elhatároztam, hogy idén szép lesz a ház, mivel a múlt évben az adventi készülődés és díszítés nálunk folyamatos pakolással, dobozolással, a jeles ünnep előtti hét pedig költözködéssel telt. Így az albérletet már nem volt érdemes feldíszíteni, hisz doboz-doboz hátán volt, az új házban pedig még nem volt mit kidekorálni. Így már akkor eldöntöttem, hogy a 2017-es karácsonyra időbe elkezdek készülődni, és olyan szép lesz a házunk, mint eddig még soha. Persze nem számoltam akkor azzal, hogy a törlesztőrészlet, meg a nagy családi házzal járó magas kiadások miatt igencsak meg kell húznunk a nadrágszíjat, és igazából bármennyire is szeretném, nem tudom a szebbnél-szebb dekorokat megvásárolni.

A tradicionális, családi kreatív sarok

Na, de nem csüggedtem el, hisz van három ügyes, kreatív lánykám, rengeteg újrahasznosítható dolgom  a kamrában, ezer meg egy érdekes ötlet az interneten. Gondoltam sima ügy, esténként mindig alkotunk valamit. Az elképzelések mindig megvoltak az alapanyagok úgyszintén, de mire mindenki hazaért a dolgáról, megcsinálta a házit, a szorgalmit, meg elintézte egyéb dolgát, a lelkesedés alábbhagyott, és elodáztuk az alkotást másnapra.

Igaz, voltak esték, mikor levezetésként magam kreatívkodtam egy kicsit, miközben vártam hétvégét, amikor senki nem rohan, mindenki kipihent, otthon van, és együtt dolgozgatunk majd az asztal körül. Lelki szemeim előtt láttam mindhárom lánykám arcát, amint nyelvüket kidugva koncentrálnak a feladatra, vagy épp lelkesen sztorizgatnak a héten történtekről, az én szívemet meg elönti tőlük a melegség.

De hiába jött el a hétvége, hiába voltak ideálisak a körülmények, és még az időjárás is hiába kedvezett nekünk, az én kreatív lányaimnak most valahogy nem volt kedve adventi díszeket készíteni. A legidősebbnek meglepő módon tanulnia kellett, a picinek a kedvenc meséje ment a tévében, a középső pedig szolidaritásból ugyan ott maradt velem, de inkább csak nézni szerette volna a folyamatot.

Készül az adventi naptár

Kicsit keserű szájízzel ugyan, de nekiláttam az aznapra betervezett adventi kalendáriumnak. A hetek óta lelkesen gyűjtögetett wc gurigáknak most nagy hasznát vettem, hisz csodálatos karácsonyfát álmodtam meg belőle. Igaz, hogy így egyedül nem volt olyan érdekfeszítő az alkotás, de elszórakoztattam magam, fennhangon karácsonyi dalokat énekeltem.

Középső lánykám nem is bírta sokáig, és hogy mielőbb csend legyen, inkább besegített nekem. Együtt vágtuk, ragasztottuk végül össze a kalendáriumot, ami nem igazán olyanra sikeredett, mint amilyet magam elé képzeltem, de így is nagyon meg vagyok vele elégedve. Mert a miénk… és mert mi készítettük, közösen végül. Mondanom sem kell végszóra jött a másik két leányzó is, és a pici egyből saját szobájába követelte a kreálmányomat.

Megirigyelve a végeredményt, ismét megígérték, hogy a következő projektet együtt valósítjuk meg, ám én már előre látom, hogy az idén rám marad a nemes feladat: megalkotni a díszeket, és kidekorálni a házat. De nem bánom, szívesen teszem… :)

Csodálatos érzés látni, ahogy egyre szépülnek a helyiségek, és ha nem is olyan tökéletesek a dekorációk, mint amit a boltban lehet kapni, de árad belőlük a szeretet. Mert minden egyes darabot szeretettel készítettem, s mert minden egyes csálé darabban szívem-lelkem benne van! :)

Szóval, ha nálatok még nincs adventi naptár, akkor nincs késő, pillanatok alatt tudtok csodát készíteni együtt. Kimondhatatlanul jó dolog!

Éva :)