Legjobb anyuka

Nyári nátha

2017. július 07. - Ooops! Legjobbanyuka

Azt hiszem, nem említettem még nektek, hogy a tavasz mellett a nyár a másik kedvenc évszakom. Imádom!

A csodás napsütéses napok

Amellett, hogy ezer, meg egy csodát rejteget magában, rengeteg szép élménnyel ajándékoz meg bennünket. Végre nincs iskola, lehet a gyerkőcökkel programozni a szabadban, akár késő estig is, hisz végre nem kell nekik korán kelni. Az már mellékes, hogy leszámítva ezt a két hetet, amit szabadságon töltök, nekem egész nyáron, már hajnalban szól az ébresztőóra, és kemény meló van.

Mivel télen családi házat vásároltunk, az idén kimarad sajnos a családi nyaralás. A törlesztő, és a magas illeték mellett, épp hogy a nagyok tábor díját ki tudtuk fizetni. Mert attól, hogy ínségesebb időket élünk, ahhoz azért ragaszkodom, hogy ne a gyerekek lássák kárát. Nekik akkor is jár, ami jár. Keményen dolgoztak egész évben, szükségük van a pihenésre, a kikapcsolódásra, és arra, hogy nyár végére tele legyenek élményekkel, és kellően fel tudjanak töltődni a következő tanévre.

Száz szónak is egy a vége, jelenleg a két nagy épp a Balaton partján élvezi a nyarat, mi pedig a picivel itthon pihengetünk. Lehetne ez a pihenés idehaza is kellemes, és tartalmas, de most legkevésbé sem az. Borókám, a drágám 35 fokban csupa nátha, és nyűg.

Ezt hogy sikerült összehozni?

Ja, hogy ezt hogy hoztuk össze, hogy a legnagyobb kánikulába is képes megfázni? Hát csak úgy, hogy a mi szerencsénk már csak olyan, hogy pont aznap, mikor vittük a lányokat táborozni, kemény 20 fokig kúszott a hőmérő higanyszála, és viharos szél fújt. S mivel egy évben csak egyszer jutunk le a Magyar Tengerhez, megengedtem kincsemnek, hogy beledugja a lábikóját a vízbe. Nem volt talán 1 perc sem, amit a vízben töltött, de ennyi is elég volt, ahhoz, hogy másnap reggelre tiszta nátha legyen.

dsc03609-2.JPG

Így most ő a náthával, én meg a lelkiismeretemmel küzdve „élvezzük” a szabadságomat. Jéghideg limonádé helyett, meleg teát készítek neki, és folyamatosan nyüstölöm, hogy fújja ki becsületesen az orrát, hogy mielőbb meggyógyuljon.

Bár már így is nagyot léptünk előre, mert 2 nappal ezelőtt, éktelen hisztit csapott, ha orrfújásról volt szó, annyira fájt már neki a nózikája. De hála az én csodakenőcsömnek, és az Ooops! Frozen-es papír zsebkendőjének, ma már gőzerővel fújja a „mérgét” a zsepibe. Egy zseni volt, aki ezt kitalálta, sok kellemetlen pillanattól kímélt meg bennünket! Mióta ezt használjuk, nem kell fél órát könyörögni, szó nélkül trombitálunk, sőt igazából viszi magával a kis dobozt, mert szereti. Ráadásul egy angyal…ma már másodszorra nézi hiszti, és nyüszítés nélkül a Jégvarázst, és énekli Elzával a dalokat.

A jégvarázslatos gyógyulás

Úgy néz ki, mire megyünk a lányokért, már el is feledhetjük ezt a kis nyári megfázást, sőt ha lehet hinni az időjósoknak, az idő is kedvezni fog nekünk. De egy biztos! A Frozen-es zsepi jön velünk, hisz sosem lehet tudni, hogy mikor, milyen körülmények között lehet a segítségünkre.

Szép nyarat, Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://legjobbanyuka.blog.hu/api/trackback/id/tr3412646843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása