Segítség, allergiás a gyerekem!

2017. június 23. - Ooops! Legjobbanyuka

Amikor először szembesültem azzal, hogy a legnagyobb lányunkat se kíméli a parlagfű allergia, egy csomó kérdést tettem fel magamnak. Olyanokat, hogy miért pont az én gyerekem tüsszög, amikor több, mint két éves koráig anyatejjel tápláltam és szentül hittem, hogy ez nemcsak a betegségektől, de még a szúnyogcsípéstől is megvédi majd őt.

Magamban (és néha hangosan is) azt mondogattam, hogy hogyhogy régen nem volt ennyi allergiás? Nagymamám hírből se hallott erről pedig falun élt. Lehet, hogy a modern élelmiszerek a bűnösök? De hiszen én arra is odafigyeltem mindig, hogy mi kerüljön az asztalra.

Hol rontottam el?

Szóval magamat kezdtem vádolni. Azóta tudom, hogy butaság volt. Az allergia bárkire bármikor lecsaphat. Ismerek olyat, aki 50 évesen tudta meg milyen az, amikor az önfeledt nyári vakációt az allergia árnyékolja be. Lányom szerint ő a szerencsésebb, mert csak élete felét keseríti meg. Én meg azzal biztatom, hogy majd kinövi. Vagy valaki (lehet, hogy pont ő) majd kitalálja a hatásos ellenszerét, amiért aztán Nobel-díjat kap.

A negyedik tüsszentés után...

A negyedik tüsszentés után már nem mondom, hogy „Egészségedre kislányom!”, mert tudom, hogy nem egy kósza porszem okozza a hapcizást, hanem elkezdődött a szokásos nyári allergiája. Még csak 13 éves, de már tudja milyen az, amikor egy fűfélétől viszket, könnyezik a szeme, kapar a torka és persze folyik az orra. Roppant idegesítő tud lenni. Annak is, aki ebben a népbetegségben szenved és bizony a környezetének is.

Szívesebben ébredünk ugyanis madárcsicsergésre, mint az orrfújás vagy a tüsszentés sorozat fülsértő hangjára. Megőrülsz az állandó szipogástól és a szétdobált papír zsebkendők látványától.

Az allergiás és annak családja is előbb utóbb megtanul a kellemetlen tünetekkel együtt élni, de azért nem kell tűrni. Van pár módja annak hogyan enyhíthetők a tünetek vagyis ismét igaz a Segíts magadon, Isten is megsegít örökérvényű mondás.

Kíméletes gyógyszerek és alternatív gyógymód

Szerencsére már sokféle kímélő, nem szteroidos és nem álmosító gyógyszer is kapható a tünetek enyhítésére. A gyerekorvossal egyeztetve nálunk napi egy tabletta lefekvés előtt egész elviselhetővé teszi a következő napot. Van, aki a homeopátiás szerekben hisz. Ők is sokféle csodabogyó közül választhatnak, de az alternatív gyógymód is segíthet. Állítólag akupunktúrával is egész jól kezelhető az allergia. Most győzködöm lányomat, hogy nem fájdalmas és egy próbát megér. Még gondolkodik, milyen ajándékot kérjen a bátorságáért cserébe :-)

Hajmosás

Mivel lányunknak hosszú, loknis haja van, ilyenkor nyáron arra biztatom, hogy mossa meg gyakrabban, mert így a beleszállt pollenektől megszabadulhat.

Zárt ablak

Bármennyire kellemes nyitott ablak mellett aludni nyári éjszakákon, az övét inkább csukva tartjuk, hogy ne szálljanak be a fránya pollenek. Persze nagy melegben bekapcsoljuk a légkondicionálót ügyelve, hogy ne rá fújja a hideg levegőt, mert akkor viszont a megfázás miatt fújhatja az orrát szegény gyerek.

Pihe-puha zsebkendő csajos kiszerelésben

Zsebkendőből a legpuhábbat választjuk, mert tini lányunkat különösen zavarja, ha kipirosodik az orra alatti bőr. Neki már az is fontos, hogy illeszkedjen a szoba miliőjébe a zsebkendő így nem kérdés, hogy az éjjeliszekrényén egy csinos dobozos Ooops! zsebkendő van mindig.

 

screen_shot_2017-06-26_at_09_11_00.png

 

Persze ezt is el tudja hagyni itt-ott használat után, úgyhogy abban bízom, hogy előbb utóbb kifejlesztik az önmegsemmisítő változatot is ;-)

Ugyanilyen dobozos zsepit helyezek el a lakás különböző pontjaira is, hogy bármikor elérhető legyen, hiszen aki allergiással él együtt az tudja, hogy a legtöbbször elhangzó kérdés vagy kérés az, hogy „Hol egy „zsepi?” vagy „Gyorsan adj egy zsebkendőt!”

Irány a tenger!

Bizonyára mindenki hallotta, hogy a tengerparti levegő az egyik legjobb gyógymód az allergiára, úgyhogy holnap megyek is a gyerekorvoshoz és a bevált tabletták mellé megkérem, írjon fel receptre egy pár hetes tengerparti nyaralást ;-)

Egyébként ma már egyáltalán nem morfondírozok olyanokon, hogy miért pont ő és mitől. Sokkal inkább olyanok jutnak eszembe, hogy remélem, ennél nagyobb baja soha de soha nem lesz a gyerekünknek. Teljes életet él, vidám, cserfes, érdeklődő csajszi, aki azért az ottalvós nyári táborba is viszi magával a dobozos zsepijét, mert az mindig jól jön.

Ági :)

A bejegyzés trackback címe:

http://legjobbanyuka.blog.hu/api/trackback/id/tr8712616811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.